Brassói aprópecsenye

Hozzávalók:
  • 3 szelet csont nélküli karaj
  • 1 fej vöröshagyma
  • 10 dkg szeletelt bacon
  • 10 dkg füstölt szalonna
  • 2-3 szem főtt krumpli
  • 6 gerezd fokhagyma
  • só és bors
Elkészítés:

A főtt krumplikat egyforma méretű kockákra vágom és egy serpenyőben, olajon megpirítom.

A füstölt szalonnát vékonyan felcsíkozom, majd egy másik serpenyőben, üvegesre pirítom, hozzáadom a vékony csíkokra vágott bacont is. Ha a szalonna megpirult, hozzáadom az apróra vágott hagymát, majd megpirítom azt is.

A karajt kisebb kockákra vágom, mint a krumplit, majd hozzáadom a szalonnás hagymához, kicsit megsózom, rányomom a fokhagymákat. Addig keverem az egészet, míg a hús meg nem puhul. A végén ízlés szerint teszem hozzá a borsot.

Miután elkészült óvatosan hozzákeverem a krumplit.


Recepthez kapcsolódó apró trükkök:
  • a fokhagymát könnyebb megpucolni úgy, hogy előtte pár percig meleg vízben áztatjuk
  • ha a hús nem enged elegendő levet, egy kis vízzel lehet pótolni, ha már ragad a hús

Megjegyzések

  1. Próbáljátok ki ugyanezt karaj nélkül szárnyasmájjal, ha szeretitek. Nálunk úgy született, hogy megpróbáltuk otthon kivitelezni a törököknél kapható májas szív(a.k.a. májas hányás) nevű ételt. A szívet kihagytuk, folyamatosan alakult a recept, de leginkább a brassóira hasonlít. Jót tesz neki egy kis paradicsom is, majoranna, bors (fekete vagy zöld). Ha szeretitek a májat, imádni fogjátok.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzésedet! :)